Egy vállalkozó élete sosem könnyű, válasszon magának bármely működési területet is, hiszen a vállalkozása megalapításától annak fejlődésén keresztül folyamatos feladatokkal és problémákkal találja szembe magát, nem beszélve a versenytársakról és a hullámvölgyekről, melyek egyik céget sem kerülik el. Erre jó már a legelején felkészülni. Akkor pedig kifejezetten ajánlott ez, ha az ember az agrár szektorban tevékenykedik, annak bármely ágán, ugyanis ebben az esetben még a technikai igénnyel, vagy annak hiányával és az időjárás viszontagságaival, szélsőségességével is meg kell tudni küzdeni.
Én erre nem voltam kellőképp felkészülve, de talán azt mondhatom, így visszatekintve az elmúlt öt évemre, hogy mindemellett nagyon jól sikerült ezeket a feladatokat vagy problémákat leküzdenem. Hála a jó égnek segítségem is akad hozzá, mert a feleségem közgazdász, és mind a céges adminisztratív dolgokban, mind a hosszú távú stratégiai célok gazdasági oldalában nagyon sokat segít nekem. Nem is tudok neki ezért elég hálás lenni.
Most például már eljutottunk odáig, hogy már elég régóta vagyunk a piacon, és az eredményeink is elegendőnek mutatkoznak ahhoz, hogy viszonylag sok pályázaton indulni tudjunk. A feleségemnek hála pedig meg is tesszük ezt. Hiszen nem nagyon marad más lehetőségünk arra, hogy olyan eszközöket beszerezzünk, mint például egy megfelelő teljesítményű és műszaki állapotú traktor.
És hát amíg ezt nem tudjuk megvalósítani, addig nagyon sokszor bőrünkön érezzük ennek hiányát azokkal a versenytársakkal szemben, akiknek ezt a célt már sikerült elérni. Hála a jó égnek, most már elmondhatom, hogy a legnagyobb szükségleteink ilyen téren is ki lesznek elégítve, hiszen a szükséges traktor és permetező gép is rendelés alatt áll, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan meg is érkezik az Odisys segítségével. Már alig várjuk hogy a csapatban köszönthessük ezeket az új segítőtársakat.