Karácsonyi ajándékot kitalálni és beszerezni mindig nehéz. Én minden évben nagyon megjárom ezt, mert mindig az utolsó pillanatra hagyom. Pedig nagyon szeretem az ünnepeket, és nagyon szeretek sétálni is a karácsonyi vásárban, forralt borral a kezemben, de valahogyan az üzletek ilyenkor mindig nagyon kimaradnak vagy épp nem tudom eldönteni, hogy melyik embernek mit, vagy pontosan melyik terméket vegyem meg. Ez év sajnos még inkább nehéz ilyen szempontból, mert még csak karácsonyi vásár sincs, ahová az ember elindul és közben egy-egy séta vagy forró tea társaságában egy-egy boltba betérve szépen lassan beszerezhetné az ajándékokat.
Nekem például olyan a munkahelyem, hogy hét órakor most mindenképp el kell indulnom haza, hogy nyolcra ugye haza érjek a korlátozások miatt, így teljesen reménytelen hogy bármilyen üzletbe betérjek. Az pedig, hogy hétvégén menjen az ember karácsonyi ajándékot venni egészen lehetetlen két gyerek és egy férj mellett. Maradt tehát az internet világa, bármennyire is gyűlöltem internetről vásárolni eddig.
Hogy miért mondom így? Azért, mert azóta már három ajándékot is megrendeltem a https://leakcioztuk.hu/ oldalról, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek nagyon tetszeni fog. A kisfiam például egy antigravitációs autót fog kapni, amit távirányítóval irányíthat, és biztos vagyok benne, hogy legalább három napig le sem fogja tenni a kezéből, mert nagyon szereti ezeket a játékokat. Neki biztosan kifejezetten szerencséje van, hogy erre az oldalra tévedtem, mert egyébként valami teljesen mást kapott volna, pedig ennek fog igazán örülni. Nagyon várom már a fa díszítést és a vacsorát, na és persze hogy kibontsák az ajándékokat és lássam azt a hatalmas örömet az arcukon.