Családunk legkényesebb témája

Én mindig is olyan feleségről álmodoztam, aki bár ellátja a háztartást, a gyereket, de azért megvan a saját élete, vannak tervei, céljai, és eredményei, amikről esténként beszélgethetünk, és ami miatt hihetetlen büszke tudok rá lenni. Mindig is sok gyereket akartam, három vagy négy volt a terv, de erre is szükségem volt, és ezt tudom is jól magamról. Ha nem tudok a nőre felnézni, akkor lehet akármennyire csinos, kedves és sorolhatnám még tovább, én hosszú távon nem tudok vele mit kezdeni, nem tudom összekötni az életem vele.

Azt hiszem megtaláltam azt a nőt, aki ezt maximálisan meg is oldja, fontos számára a saját célok elérése, de nem karrierista, és a családot is jól működteti, magyarul egy egyensúlyt tud fenntartani az általam fontosnak vélt vagy fontosnak érzett dolgokban. Ez azonban nem könnyű számára, látom is a mindennapok során. A három gyerek rengeteg időt igényel, és bár nagyon jól menedzseli magát, és a családi feladatokat, vannak olyan dolgok, amikre nem igazán jut sajnos ideje. Ilyen például a családi ház takarítás.

Én már számtalan alkalommal mondtam neki, hogy mivel megtehetjük, mert hála a jó égnek anyagilag telik rá, fogadjunk valakit, aki segít a tisztaság és rend fenntartásában, de ő mindig is szerette volna teljesen ellátni a családot. Ez azonban most már végképp nem működik, ezért kerestem egy céget, olyan emberekkel, akikkel tudtam, hogy ha találkozik bele fog menni, hogy segítséget nyújtsanak, mert hihetetlen kedvesek és megbízhatók. A tervem sikerült is, mert a Kjtakaritas munkatársai rendkívül megnyerők. Innentől biztosan több időnk jut egymásra, és biztos hogy ő is maradéktalan meg lesz elégedve a minőséggel is, és a megbízhatósággal is. Ez utóbbi pedig nekem is nagyon fontos volt. Családunk legkényesebb témája így feloldásra is került és el sem tudom mondani mennyire örülök ennek.

Leave a Comment