Én sosem gondoltam volna még két évvel ezelőtt, hogy nem csak hogy nem az ötödiken fogok már lakni egy emeletes ház minden előnyét és hátrányát élvezve, hanem bizony egy felújított családi házban, amibe a férjemmel azét költöztünk, hogy hamarosan már gyereket tudjunk vállalni és családot alapíthassunk. Persze ezzel a kertes házzal voltak feladatok, de azt mondhatom, hogy tetőtől talpig fel lett minden újítva benne, hiszen nekünk kifejezett igényünk volt, hogy egy régebbi házat alakítsunk át egy modernebb formává, hogy mindkettő előnyét élvezni tudjuk hosszú távon is.
Persze aztán gyorsan ráébredtünk, hogy nem csak hogy nem választottunk rosszul a házat illetően, de imádjuk is minden egyes szegletét így a teljeskörű átalakítás után, de iszonyat jó a klíma is a házban, sajnos vagy nem sajnos, nyáron is, nem csak télen. Persze ilyenkor mindig eszembe jut nagymamám mondása, miszerint össze kell gyűjteni nyáron az energiát és a meleget, aztán pedig fel kell használni télen, amikor mindenki fázik és repkednek a mínuszok. Sajnos a meleget összegyűjteni én sem tudom, pedig szívesen megtenném, azonban a házban nem igazán lehet megmaradni nyáron a rekkenő hőségben, ezért szükségünk volt egy kis friss levegőre, azonban fogalmunk sem volt, hol van tökéletes klíma szerelés Budapest területén.
Hála a jó égnek az egyik nagyon jó barátom ötlete alapján rátaláltunk a djgepeszet csapatára, akik iszonyatosan gyorsan, nagyon jó áron és profi minőségben beszerelték számunkra a klíma rendszert. Mindenkinek csak javasolni tudom ezt a profi csapatot, mert biztos vagyok benne, hogy maradéktalan elégedett lesz bárki a munkájukkal és annak eredményével, hogy ha felkeresi őket akár a klímatelepítés, akár a gázszerelés feladatainak ellátása miatt.