A gyerekáldás minden családban az élet változását hozza, egyben hatalmas felelősséggel és folyamatos éberséggel, hiszen mindig biztonságban kell tudnunk a család legkisebb tagjait, és ez nem csak a játékok idejére vagy a betegségekkel kapcsolatos védelemre vonatkozik, hanem bizony a mai világban már az egészségükre is. Én igyekeztem már a terhességem előtt is mindent elkövetni annak érdekében, hogy a lehető legjobb egészségi állapotban tudjam magam, hiszen ez nagymértékben meghatározza azt, hogy a kicsi hogyan tud fejlődni és milyen egészségi állapotban születik meg. Aztán igyekeztem mindent elkövetni a szoptatás ideje alatt, hogy a lehető legtöbb vitamint és ásványi anyagot tartalmazó ételt vigyem be a szervezetembe, hogy megfelelő fejlődés és erős immunrendszert biztosítsak a gyermekem számára. Most pedig, hogy már nagyobb, és óvodába jár, talán még fontosabb, hogy az immunrendszere tökéletes legyen és mindig meg tudjam védeni a vírusos és bakteriális betegségektől egyaránt.
Persze hosszú távon is igyekszik gondolkodni az ember, és én éppen ezért adok rendszeresen a gyerekeknek a szivarvanynaturvilag.hu oldalról rendelt herbatea készítményből, az álommanó teából elvalvás előtt, hiszen nem csak nyugodt alvást és kellemes éjszakát biztosít a gyermek számára, hanem az immunrendszerét is tökéletesen erősíti. Ezen kívül pedig a legújabb kedvenc a herbatea család tagjai közül az erdei manó, ami gyümölcsös ízével szinte azonnal örök kedvencük lett, és szabadgyökfogó, tumorellenes hatása van, ami hatalmas védelmet nyújt már egészen kicsi korban is. Éppen ezért nagyon örülök hogy rátaláltunk. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy próbálja ki ezeket a teákat ne csak magán, hanem bizony a gyerekek életében is, hiszen iszonyatosan jó hatást gyakorol rájuk, a kedélyállapotukra és az egészségükre egyaránt.