Az ember számára az egyik legnagyobb és legnemesebb feladat a saját otthona kialakítása. Persze ez sokszor sem anyagilag, sem pedig befektetett munka és stressz szempontjából nem könnyű feladat, de az eredmény mindenért kárpótol, hallgattam sokszor. Ennek a fele igaz, hiszen az eredmény teljese mértékben el tudja varázsolni az embert, azonban nem tud néhány kellemetlen feladatot vagy szituációt elfeledtetni, velem legalábbis biztosan nem. Számtalanszor kerültem ugyanis olyan kérdések tengerébe, ahol nem hogy a tökéletes választ nem sejtettem, hanem nemes egyszerűséggel azt sem tudtam, hogy miről van egyáltalán szó. Nehéz egy tanult, folyamatosan dolgozó, a karrier ranglétráján folyamatosan felfelé lépdelő nőnek azt éreznie, hogy buta vagy hogy egyáltalán nem hogy a választ nem találja, de magát a kérdést vagy akár a témakört sem érti. Meg kellett nekem is küzdenem ezekkel, aztán persze később már azon kaptam magam, hogy az ilyen szituációk inkább mosollyal töltenek el, mint haraggal vagy frusztráltsággal.
Az egyik legnehezebb feladatom például a szerelvény doboz megrendelése volt, amire ugyanis már nem maradt idő személyesen kiválasztani a sürgető határidők miatt. Próbáltam én puhatolózni mindenkinél, hogy egy ilyen szerelvénydoboz tekintetében mit kell nézni vagy vizsgálni, mi alapján hozzam meg a végső döntésemet, azonban bekövetkezett amitől már az elején is tartottam, egyáltalán nem maradt ideje ezzel foglalkozni senkinek sem. Így aztán azt a döntést hoztam, hogy ha már úgyse tudom, hogy mi alapján döntsek és fogalmam sincs hogy minőség tekintetében hogy válogathatók a termékek, akkor bizony a netről fogom megrendelni ezt a szerelvény dobozt. Nem is kellett sok idő, hogy rátaláljak a villamossági shop oldalára, és meg is rendeltem a szerelvény doboz egyik fajtáját. Hála a jó égnek jól döntöttem, ám ettől kezdve, mivel nem kellett kimozdulni sem a lakásból, a férjem feladata lett innen a beszerzés, hiszen ráér megoldani a kiválogatást akár este, lefekvés előtt is, és így biztosan nem siklik mellé semmi, még egy az izzók világából hozott rossz döntés vagy választás sem.