Az ember annak idején teljesen más szemlélettel és tervekkel vágott bele egy-egy vállalkozás alapításába mint manapság. Én már csak tudom, hiszen jó rég óta, közel huszonöt éve vagyok az agrárszektor egyik kiemelkedő szereplője, és közel huszonöt éve tűztem ki célul, hogy jó minőségű, friss és egészséges zöldség és gyümölcs termékeket fogok a vásárlóim asztalára tenni. Persze ez sosem volt könnyű feladat, és a feladat komolysága az évek során nem enyhült, csupán változott. Más piaci körülmények és piaci elvárások, lehetőségek között kell ma már helyt állni, de koránt sem könnyebb a helyzet, sőt.
Annak idején, hogy ha valaki beállt hozzánk dolgozni, azt tudtuk, hogy dolgozni akar, és hogy megbízhatunk benne, és jó ideig nem fog tovább állni, hogy ki fogja tanulni azokat a dolgokat amiket ki kell, és lelkiismeretesen, precízen fogja végezni a munkát, legalább annyira amennyire tőle telik. Nem kellett attól tartani, hogy nem fogunk munkaerőt találni, vagy hogy ha találunk is, egy pár nap múlva szó nélkül nem jelenik meg, mert nem tetszik neki a munka, vagy mert épp fáradt volt vagy nem volt kedve dolgozni jönni. Egy dolgos időszakban egészen egyszerűen ezt a fajta hozzáállást nem engedhetjük meg magunknak, és emiatt döntöttünk mi is úgy, hogy nagymértékben fejlesztjük a gépállományt.
Azokat a gépeket, amiket eddig béreltünk, vagy a feladatot adtuk ki külső vállalkozónak magunk fogjuk elvégzeni, mert megrengett a bizalom, és mert nyilván sokkal jobban szervezhető a munka és a feladatmegoldás. Ehhez rá is találtunk a tökéletes segítőtársa az umwelt személyében, akik mind az altalajlazító, mind az eke beszerzésének szempontjából hihetetlen segítséget adtak számunkra. Mindenkinek csak javasolni tudom a segítségüket e téren. Én tökéletesen elégedett voltam a segítségükkel, és most még elégedettebb vagyok az eszközökkel, amik láthatóan minőséget képviselnek, tartósak és igen jól használhatók.